Egyéb kategória

Millióan irigylik a haját, de ki ez a lány? – 5 nyári frizura Sarah Angiustól

Nem is kell rendszeresen Facebookoznotok vagy az Instagramon lógnotok ahhoz, hogy találkozzatok Sarah Angius hajas videóival. Gyönyörű színűek a tincsei, elképesztően vastag szálú(nak tűnik) a haja, és olyan egyszerűen készít frizurákat, hogy neki elhiszem: nekem is így menne.

vous - 2017.07.23.
Millióan irigylik a haját, de ki ez a lány? – 5 nyári frizura Sarah Angiustól

Aztán persze nem megy így – legalábbis nem azonnal. De amíg én az írásra tettem fel az életemet, ő a fodrászat mellett döntött. Több mint hét évig dolgozott egy szalonban, ahonnan 2016-ban lépett ki, hogy csak azt csinálja, amit igazán szeret: tutorial videókat feltölteni a közösségi oldalaira, ahol rengetegen követik. (Az Instagramon 3 és fél millióan, a YouTube-on 400 ezren, a Facebookon 600 ezren.)

Sarah egy iPhone-nal rögzíti a videókat, mesterséges fényforrás helyett pedig természetes fényt használ – egyszerűen az ablaka elé ül. Elsősorban a hajas téma megy az oldalain, de néha megoszt outfit posztokat, és elmeséli, hogy éppen hol járt. Egyszer már volt Budapesten is, valósággal beleszeretett a magyar fővárosba. Az erről szóló posztját ide kattintva olvashatjátok.

Mivel profi fodrász, így mindig nagyon óvatosan fogalmaz, rendszeresen felhívja arra a figyelmet, hogy ahány ember, annyi hajtípus.

Legyen szó frizurakészítésről, hajvágásról vagy hajfestésről, a legjobb tippeket nem lehet általánosítani, hanem személyre szólóan kapjátok egy olyan fodrásztól, akiben meg tudtok bízni, mert odafigyel rátok és a hajatokra.

Ennek ellenére elhoztam 5 olyan videót, amely nagyon tetszett.

1. Bemelegítésnek egy egyszerű nyári lófarok!

Objektum doboz

2. Klasszikus konty a tarkón – hajfánk nélkül.

Objektum doboz

3. Konty a fejtetőre egy kis fonattal megbolondítva

Objektum doboz

4. Spice girls inspirálta duplakonty

Objektum doboz

5. Fonott, tűzott, csavart nyári frizkó

Objektum doboz

600

5 dolog, amit nem tudtál róla

  • Irakban született.
  • Rotterdamban él, itt is végezte el a fodrásziskolát 2008-ban.
  • 2013-ban ment férjhez.
  • Csillagjegye: Kos.
  • Eredetileg majdnem fekete, göndör haja van, amelyet nagyon sokáig nem szeretett, állandóan vasalta. Mára megbarátkozott vele.
Ajánlott cikkek