párkapcsolat szerelem

A hűség ára – Megéri kitartani a másik mellett?

Nem a hosszú távú viszonyok korát éljük, ez kétségtelen. A média a fogyasztásra buzdít, arra, hogy minden lecserélhető és minden pótolható. Sajnos úgy tűnik, ez kezd beszivárogni emberi kapcsolataink terébe is…

„Az állatok sem egy életre választanak párt…”, „evolúciósan sem a monogám létre lettünk kifejlesztve…” – ilyesmi indokokkal szoktak a megcsalás jogossága, a hűtlenség mellett érvelni azok, akik elkövették már ezt, vagy nem lenne ellenükre, ha megtörténne. A férfiak 74%-a csalná meg párját, ha biztos lenne, hogy soha nem derül ki, a nőknél ugyanez a szám 68%. Ez nagyon sok. Pedig egy viszonyra rámehet a tartós párkapcsolat, a házasság – megéri?

Mit jelent a hűség?

A megcsalás mindenkinek mást jelent. Van, akinek már egy laza flört is halálos bűn, van, aki még az alkalmi légyottot is hajlandó megbocsátani. A nők általában súlyosabbnak tekintik az érzelmi megcsalást, tehát ha párjuk beleszeret valaki másba, még akkor is, ha semmi konkrétumra nem kerül sor. A férfiak inkább a fizikai megcsalás miatt hajlamosak véget vetni a kapcsolatnak.

Ugyanígy a hűség is kétélű dolog.

Azt hihetnénk, hűségesnek lenni csak annyit jelent, nem vagyok hűtlen, de valóban ennyiből áll-e? Nem része az, hogy a másik mellett állok jóban-rosszban, szegénységben-gazdagságban, egészségben-betegségben? Ha csak párhuzamosan élünk egymás mellett, de valójában nem együtt, az kimeríti-e a hűség fogalmát?

Forrás:
iStock

Csak egy ártatlan e-mail…

Még ha elítéljük a hűtlenséget, ha kitartunk házastársunk mellett, akkor is előfordulhat, hogy erős csábítással találjuk szembe magunkat. Elvégre nincs tökéletes ember: a hosszú évek rutinja kissé megszürkítheti kapcsolatunkat, ha találkozunk valakivel, akiben pont megvan az, amit párunkból hiányolunk – vagy épp csak az újdonság varázsa –, hajlamosak lehetünk arra, hogy elragadjon minket a rózsaszín köd.

Az is lehet, hogy sokáig magunk előtt is tagadjuk, hogy kezdene minket bekeríteni az érzelmi vihar. Azzal győzködjük magunkat, hogy az este nyolc utáni e-mailezés pusztán egy rendkívül fontos munkaügyben volt szükséges, hogy a pikáns beszólások és vágyakozó pillantások az edzőtermi kultúra részei. Ha azon kapjuk magunkat, hogy már előre tervezgetjük, mikor látjuk a másikat legközelebb, mit fogunk akkor viselni, miről fogunk beszélgetni, akkor azt is nyugodtan tekinthetjük intő jelnek.

Bár ennek a kezdeti „randevú szakasznak” megvannak a maga szépségei, de gondoljunk bele: jelenlegi párunkkal is pont ilyen izgalmasan kezdődött! És pár év után az új kiszemelttel is ugyanúgy elszürkülnének a hétköznapok, ha mi nem teszünk ellene semmit.

Itt még nincs vége! Olvassátok tovább a cikket a Ridikül oldalán.

Hercsel Adél Magyar szeretők

“A titkos viszony a záloga annak, hogy a kapcsolat ne végződjön válással”

Szeretők, akik nem titkoltan az ellaposodott házasságukból menekülnek egy cinkos fél karjaiba. Racionális döntést hoznak arról, hogy megcsalják a párjukat, majd megkeresik a partnert a félrelépéseikhez. Mással, máshol pótolják be azt, ami a kapcsolatukból hiányzik. Hercsel Adél 10 nő és 10 férfi őszinte vallomásával szembesíti az olvasót Magyar szeretők című könyvében.

A cikket ide kattintva >>> olvashatjátok.