Egyéb kategória

Kulcsár Edina elárulta, hogy indult a kapcsolata G.w.M-mel

Kiderült végre az, amire sokan kíváncsiak voltak!

vous - 2022.01.20.
Kulcsár Edina elárulta, hogy indult a kapcsolata G.w.M-mel

Kulcsár Edina először adott interjút nagy port kavart bejelentése óta. Többek között arra a kérdésre is válaszolt a Blikknek, hogy hogyan jött össze a rapper G.w.M-mel.

A zenével indult minden. Márkkal munkakapcsolat alakult ki közöttünk, mert felkért egy közös dalra, majd ezt követően látott bennem potenciált és felajánlotta, hogy szívesen segít a zenei pályán. Így ő lett a producerem, aminek még most is nagyon az elején vagyunk. Mivel sokszor úgy mentem a stúdióba, hogy lelkileg nem voltam a toppon, elkezdett velem beszélgetni, mert azt mondta, hogy így nem lehet énekelni. Így kezdtünk el egyre többet és többet beszélni. Eközben az utolsó utáni pillanatig próbáltam megmenteni a kapcsolatunkat Csutival, sokszor magamat is becsapva ezzel, de ebből már nem volt kiút, nem hibáztatom Csutit és magamat sem, így lezártuk, mint férj és feleség. Nehéz volt, de a zenébe is menekültem, ami a legtöbb beszélgetést szülte és már támogatást is Márk oldaláról.

– meséli Edina.

Kulcsár Edina

Kulcsár Edina
Forrás:
Instagram / G.w.M

Valószínűleg Csuti és G.w.M felesége, Melani is nemrégiben értesülhetett a kapcsolatról, ugyanis mindketten értetlenül állnak a helyzet előtt.

Azt nem szeretném elmondani, hogy mikor tudtam meg a dolgot, de úgy érzem, hogy Edina nem mindig volt velem őszinte. Rettentően csalódott vagyok, azért is, ami a házasságunkkal történt és azért is – bár tudom, hogy ez az élet rendje -, amivel most szembesülnöm kellett. Amit még mondanék, azt inkább nem teszem, hogy a családom érdekeit védjem.

 – nyilatkozta a szépségkirálynő férje.

Ajánlott cikkek