Hónapokig, évekig igyekeztem megmenteni a kapcsolatunkat. Hiába ültem le veled újra és újra megbeszélni a problémát, látszólag értetted, és megígérted, hogy változtatni fogsz. Adsz lehetőséged együtt változtatni, de végül soha nem lett semmi az egészből. Aztán egy napon óriási hibát vétettem.
Az elején fel sem tűnt, hogy egyre ritkábbak az együttlétek. A költözés fáradalmai, a rengeteg munka, mind tökéletes indokot szolgáltattak, hogy miért hidegültünk el egymástól az ágyban. Amikor megjegyeztem, mindig mondtad, hogy ha vége lesz ennek a projektnek, akkor tavasz végére jobb lesz minden. Aztán jött a nyár, kicsit javult a helyzet, utána ősszel megint kezdett hanyatlani a kapcsolatunk, én nekem is új munkám lett, megint elterelődött a figyelmem. Majd télen újra előhozakodtam a problémával, most már dühösebben, majdnem összepakoltam és elmentem, de megígérted, hogy te is jobban odafigyelsz.
Mert én hiába bújok, közeledek, ha te nem viszonzod az érintéseimet.
Az egészben a „mókás”, hogy látszólag a tökéletes pár voltunk. Közös fészkünk volt, eljártunk a barátainak találkozni, vidámak voltunk, szerettük egymást. Folyamatosan segítettél mindenbe, amibe belekezdtem. Az összes kis buta tervemet támogattad, meglepetésekkel halmoztál el. Hazafelé megláttál valami aranyosat a boltban, úgy gondoltad, hogy nekem tetszeni fog, ezért megvetted, pedig nem volt semmi alkalom, hogy megajándékozz engem. Tényleg szerettük egymást, sokat voltunk együtt, összebújva filmeztünk és nem veszekedtünk sokat.
Csak alig akartál velem lefeküdni.
Eleinte azt hittem, simán nincs kedved hozzá, ez egy ilyen időszak. Ha nagy nehezen rávettelek, bármennyire is megalázó volt nekem, sokszor azért maradt félbe, mert egyszerűen lelankadtál. Aztán beismerted, hogy az lehet a gond, hogy túl sok felnőtt tartalmat fogyasztasz, és estére már nem marad erőd újra. Úgy voltam vele, hogy ez egy kellemetlen, de idővel megoldható probléma. Ha önuralmat tanúsítasz napközben, akkor estére hozzám is lesz kedved. Aztán egyik szombat reggel arra ébredtem, hogy gyanúsan mozog a karod a takaró alatt.
Inkább elintézted magadnak, mint hozzám fordulj, amikor ott feküdtem melletted.
Még inkább megalázva éreztem magam. Mert nem ezt érdemeltem. Nem híztam el, ugyan olyan karcsú voltam, mint amikor megismerkedtünk. Öregebb sem lettem, hiszen még a húszas éveim elején jártam. Minden passzolt az életünkben, nem volt semmi konfliktusunk, pusztán annyi, hogy már nem kívántál engem. Azt mondtad szeretsz, ki is mutattad minden egyes nap. Mégsem akartad a testiséget tőlem már.
Nem éreztem nőnek magam melletted.
Ez a gondolat egyre jobban beágyazódott a gondolataimba, egyre jobban fájt, de nem tudtam mitévő legyek. Amikor szakítani akartam, mindig meggyőztél, hogy ez átmeneti időszak, javulni fog. Én is nagyon szerettelek, idővel veled akartam volna családot alapítani. De így? Így hogyan? Hinni akartam, hogy még van esélyünk, ezért maradtam.
Újra eljött a tavasz, majd a nyár. És semmi nem javult, az égegyadta világon semmi. Egyik este nélküled mentem el egy barátnőm bulijára. Jó kedvem volt, hogy végre kimozdulok kicsit, csodás idő is volt, így egy könnyed ruhában érkeztem meg hozzájuk. A barátnőm párja elhívta pár haverját. Bemutatáskor, amikor az egyikőjük ragyogó, mégis ravaszkás mosolyát megláttam, átsuhant a fejemen egy kósza gondolat:
Nem voltunk sokan, így mindenki mindenkivel beszélgetett. Magam sem tudom, hogy miért, de akaratlanul is mindig belekötöttem a srác mondandójába, piszkáltam, húztam az agyát. Nem szándékosan csináltam, flörtnek sem lehet nevezni, így az óvodások szoktak udvarolni. Amikor véget ért a buli, még nem volt olyan késő, és esküszöm, teljesen ártatlanul, megkérdeztem, hogy nem iszunk-e még egy sört valahol máshol. Ő azonnal vette a lapot, talán jobban is, mint amennyire én gondoltam ezt felhívásnak. Amikor kiejtettem a számon, tényleg csak beszélgetni akartam volna vele, és tovább iszogatni. Azonban ő teljesen máshogy értelmezte a helyzetet.
Sok-sok korsóval később rátette a combomra a kezét, és én nem húzódtam el. Még mindig emlékszem az elégedett mosolyára. Utána nem sokkal később megcsókolt, és hosszú, elhanyagolt időszak után, újra kívánatosnak és vonzónak éreztem magamat. Részegen nem gondoltam végig teljesen a helyzet súlyát, és csak sodródtam az árral.
Visszacsókoltam, és nem sokkal később a lakásán egymásba gabalyodtunk.
Tudta, hogy barátom van, és volt annyira pofátlan, hogy nem érdekelte. Tudtam, hogy neki is barátnője van, és voltam annyira önző és szívtelen, hogy engem sem érdekelt. Hajnalban udvariasan elköszöntünk, és én egyre növekvő szégyennel a szívemben hazabotorkáltam.
A következő pár napban iszonyatos mélabú lett úrrá rajtam. Szégyelltem, hogy ezt tettem veled, akit elméletileg szeretek, megvetettem magam, amiért ennyire gyönge voltam, és még azért is égett az arcom, mert folyamatosan újra eszembe jutott az a srác. Azon kaptam magam, hogy ábrándozom róla. Az egészben a legcikibb és nevetségesebb az volt, hogy észre sem vetted, hogy kiszívták a nyakamat. Ennyire nem figyeltél már oda rám. Innen tudtam, hogy tényleg nincs már jövőnk. Muszáj lesz bevallanom neked mindent: azért csaltalak meg, mert már nem tekintettél nőnek.
