Nem én akartam, hogy vége legyen köztünk mindennek, de hiába próbálkoztam, sem az idő, sem egy új párkapcsolat nem tudta elfeledtetni velem, amit iránta érzek. Majd váratlanul újra felbukkant az életemben, és én teljesen összezavarodtam.
Elég viharosan indult a kapcsolatunk Gergővel. Egy házibulin ismerkedtünk meg, és már aznap este a lakásomon kötöttünk ki. Annyira egymásra voltunk indulva, hogy az ágyig sem jutottunk el, hanem még az előszobában nekem esett. Másnap tiszta horzsolás volt a térdem, mert a szőnyegem elég durva szövetű… Két hétig nem is hallottam róla utána. Majd mivel említettem egy közös barátunknak, hogy mennyire élveztem azt a bizonyos estét, kiderült, hogy Gergő is hasonlóan vélekedett a kis szőnyeges kalandunkról. A barátunk továbbította Gergőnek a számomat a beszélgetés hatására, és hamarosan csörgött is a telefonom.
Eleinte hetente egyszer találkoztunk, szigorúan csak az ő lakásán.
Néha ott maradtam nála napokra, de általában megtartottunk egy távolságot, mert Gergő nem akart komoly kapcsolatot. Aztán a hetekből hónapok lettek, és mire észrevettük, valóban egy pár voltunk. Bár a legfontosabb tényezője a kapcsolatunknak a hihetetlenül erős vonzódás volt, egész éjszakákat is át tudtunk beszélgetni. Lenyűgözött a gondolkodásmódja, az életről alkotott nézetei.
Aztán egyik napról a másikra nem akart már többet találkozni. Egy év után, szinte a semmiből egyszer csak közölte, hogy szakítani akar. Pedig nem veszekedtünk, nem feküdtünk le kevesebbszer sem, mit előtte. Hidegzuhanyként ért, próbáltam vele beszélni, de hárította a közeledésemet, egy idő után már az üzeneteimre sem válaszolt.
Sokáig nem értettem, hogy mi rosszat tettem, amiért elhagyott, de idővel kiderült, hogy találkozott valakivel. Valakivel, aki jobban vonzotta, aki új volt és izgalmas.
Hónapokig gyötörtem magamat, eleinte azért, mert nem értettem, utána mert tudtam, hogy lecseréltek. Idővel arra jutottam, hogy ha ő ilyen könnyen túl tudott lépni a kapcsolatunkon valaki mással, akkor nekem is meg kéne tennem ezt a lépést. A magány, a hosszas önmarcangolás és végeláthatatlan önvizsgálat nem segített a mélabúmon. Ideje volt új módszert bevetnem.
Elkezdtem vadászni bulikban, baráti társaságokban, sosem utasítottam vissza egy lehetőséget sem, hogy új embereket ismerjek meg. A próbálkozásaimat hamar siker koronázta, bár az első pár jelöltemről hamar kiderült, hogy hosszú távon nem tudnám velük elképzelni az életemet.
Ekkortájt ismertem meg Matyit, akivel eleinte csak barátok voltunk, többször is elsírtam neki a bánatomat, ő pedig nem sokáig rejtegette előlem, hogy mennyire tetszem neki, és nem szeretne sokáig a barátzónában ragadni.
A figyelmessége és a kedvessége idővel megpuhított, és engedtem neki.
Vele madarat lehetett volna fogatni, hogy sikerült meghódítania engem, én pedig hálás voltam, hogy érzelmi biztonságot nyújt nekem. Tudtam, hogy rá mindig számíthatok, mindig meghallgat és támogat engem. Eleinte úgy tűnt, hogy ez remek gyógyír a szívfájdalmamra, de idővel egyre többször kezdett újra kísérteni Gergő emléke.
Néha csak a végtelen fájdalom nyomaszott, máskor azon kaptam magam, hogy ábrándozom róla és bármit megtennék, hogy újra magához szorítson. Szerettem volna újra beszélgetni, megvitatni vele, hogy miről mit gondol. Kikérni a tanácsát, meghallgatni egy új történetet tőle. Újra hallani a nevetését, mélyen belenézni a zöld szemeibe, beletúrni a hajába miközben az ajkába harapok… Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok egyre gyakrabban törtek rám, és magamnak sem tudtam tovább hazudni.
Dehogy is vagyok túl rajta, még mindig szerelmes vagyok belé.
Felfedezésemet csak még nyomorúságosabbá tette, hogy szegény Matyin meg egyre jobban láttam, hogy napról napra jobban odavan értem. Hiába tudtam, hogy mennyire jó hozzám, mennyire törődik velem, hogy ezerszer fontosabb vagyok neki, mint Gergőnek valaha voltam, aki pillanatok alatt képes volt elhajítani engem, egyszerűen nem tudtam elnyomni a korábbi érzéseimet, vagy csak hasonlót is érezni Matyi iránt.
Szakítani meg nem akartam, hiszen semmi rosszat nem tett az új barátom, és szükségem is volt a szeretetére, hogy ne kerüljek vissza újra abba a mély érzelmi gödörbe, ahonnan segített kikászálódnom. Nem tudom meddig kínoztam volna magam ezzel a helyzettel, ha Gergő nem bukkant volna újra fel.
Teljesen véletlenül futottunk össze, és bár az elején láttam, hogy vonakodott, hogy szoba álljunk, végül a kínos csevegésből újra valódi beszélgetés lett. Ismét láttam, hogy lelkesedik azért, amit mondok, és én sem tudtam leplezni, hogy mennyire felélénkültem a társaságától. Pedig, amikor megláttam, a gyomrom összerándult az idegességtől, de hamarosan pezsdítő izgalommá alakult, és újra éreztem a tüzet kettőnk között.
Bár megtudtam, hogy még mindig ugyan azzal a lánnyal, de ez nem tántorította el, hogy elhívjon egy kávéra valamikor, amikor több ideje lesz.
Valahol reménykedtem, hogy ezt csak udvariasságból mondta, de valahol pedig rettegtem tőle, hogy nem fog keresni. Majd pár nappal később pittyent a telefonom, és ott volt az üzenet tőle. Azt kérdezte, hogy nem ugrom-e át hozzá.
Lefagytam, mert tudtam, hogy ezt nem egy sima kávézásnak szánja. Azt is éreztem, hogy közel sem azért akar átcsalni, hogy újrakezdje velem. Pusztán újra megkívánt. Én pedig azóta is kétségbe vagyok esve, mert bár valahol mindent megtennék, hogy újra maga alá teperjen, nem tudom, hogy képes lennék megtenni Matyival ezt az aljasságot azok után, hogy mennyit ápolgatta a lelkemet. Nem tudom, hogy magammal képes vagyok megtenni, hogy újra visszarántom magam a hiú ábrándokba, hogy hátha…. Hátha mégsem csak egy estére akar újra megkapni.
Kitti történetét Fenyvesi Mira dolgozta fel.
