Reggel van, nincs kedvem felkelni, főleg nem ma. Dolgozni sem akarok. Pedig határidős leadás van. Érzem magamon a piaszagot. Tudom, hogy bent is sejtik. Hiszen múltkor a kollégáim a folyosón arról beszélt, hogy iszom. Hallottam őket, hiszen én is ott voltam, mégis úgy tettem, mintha süket volnék – írja Boglárka, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Egyed-Husti Boglárka novelláját olvashatjátok.
Miért is tegyek máshogy? Hiszen igazuk van. Piás vagyok, csak még nem mondtam ki eddig. Aztán arra gondoltam, vajon hol is kezdődött ez az egész? Elég sokat kerestem mostanság az ok-okozatot összefüggéseket. Apám is ivott, anyám is ivott, így talán innen vezethető vissza, hogy én is elkezdtem inni. Eleinte bulikba, aztán egyre többet és többet ittam. Már nem számított egy idő után a hol, és mikor. A lényeg az volt, hogy igyak.
Hallom, hogy csörög a telefonom. Felveszem és közlöm, hogy felmondok, és nem megyek be dolgozni. A felettesem a döbbenettől és a bejelentésemtől alig bír megszólalni.
Aztán hívok egy másik számot, azt a számot, amit az elmúlt másfél évben annyiszor hívtam fel. A vége mindig ugyanaz lett. Én ittam – ő sírt. Most nem sír. Tudja, hogy mi fog történni. Mintha érezte volna.
“El akarok válni’ – mondta ő. “Tudom” – mondtam én. Meg is értem. Nem kérdezek semmit. Csak kértem, hogy küldje el az ügyvédje számát, hogy egyeztessek vele. “Iszol még?” – kérdezte. “Igen” – válaszoltam. Már nem hazudtam neki. Tudtam, jobban ismer engem, mint én saját magamat. Ő volt az egyetlen, akit beengedtem a lelkembe. És tudjátok, ha egy férfi beenged egy nőt a lelkébe, az komoly dolog. Őt szerettem. Senki mást rajta kívül nem tudtam így szeretni. Mégis elmartam magamtól, mert nem ismertem más utat.
Apám és anyám együttesen ölte ki a szeretett belőlem, mind a kettő a maga módján, szép aprólékosan tette ezt. A végén ott voltam egyedül egy szobában, a saját démonjaimmal egy átlagos hétfő reggelen.
Aztán jött ő, és vele a nevetés, a mosoly, a kedvesség, a szeretet, a minden. Nem hittem el, hogy ilyen létezik. Azt hittem csak a filmekben van. Engem nem lehet szeretni. Ő mégis szeretett, és hitt bennem.
Aztán, amikor már azt hittem boldog vagyok, ismét jött a pia, és nem nagyon tiltakoztam. Elittam mindent, a házat, az autót, a hitelt és ez felőrölt. Teljesen.
Eleinte eljártam csoportba, aztán tudtam, menthetetlen vagyok. Nem akartam változni, ezt neki is megmondtam, inkább a kényelmesebb utat választom. A pia, mint egy jó barát átölelt, és megsimogatott.
Csak egy átlagos hétfői nap. Az emberek beülnek egy reggeli kávéra, közben megbeszélik a reggeli értekezletüket. A gyerekek iskolába mennek. Az idős emberek temetőbe látogatják meg a szeretteiket.
Én pedig leiszom magam.
Ha kíváncsi vagy vendégszerzőnk korábbi cikkeire, akkor olvasd el az Elcserélt életek: Hol a gyermekem? és a Detox: Én már nem sietek sehova című írásait is!
Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!
Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n! A részleteket ITT olvashatod el!
