Mit csinál a kisgyerek, akinek túl elfoglaltak a szülei ahhoz, hogy minőségi időt töltsenek vele, aki hiába kérdez, választ nem kap, akit a gyerekek is kiközösítenek a suliban? Bevet minden lehetséges módszert, hogy mégis jusson neki valami. Jó esetben szuperszorgalmas vagy segítőkész lesz, hogy így kerüljön bele a többiek látószögébe, szülei kedvére tegyen, rossz esetben viszont rájön: a negatív figyelem is figyelem.
Káromkodik, kiabál, tör-zúz és verekszik – és igen, sikerrel jár, hiszen máris ott terem a tanár néni, a szülő és leszidja, kérdezgeti, büntetéssel fenyegeti. Mindegy, mert végre rá figyel!
Ha ilyen módszerekkel a gyermek megszerzi a vágyott törődést, akkor megtanulja, és újra és újra alkalmazni fogja.
A nagyok is így csinálják
A felnőttek – sokszor ezen gyermekkori technikákból kiindulva – óriási tárházát tudják felvonultatni a figyelemprovokálásnak.
Örökös viccelődés, bohóckodás, kínos nőcsábászat, beszólogatás, vagy az állandó önsajnáltatás, panaszkodás, közösségi lájkvadászat, állandó szelfizés mind fakadhat kielégítetlen figyelemigényből.
Az ilyen ember elsőre csak simán idegesítőnek tűnik, de az ő problémája ennél nagyobb: valójában máshogy képtelen a többiekhez kapcsolódni. Kapcsolataiból hiányzik a valódi szeretet és gondoskodás, sokszor csak játszmázik. Önbizalma sérült, nem tud őszinte gesztusokat adni és elfogadni, ezért mindig híján van a törődésnek, szeretetnek. Ezt próbálja ilyen pótmódszerekkel helyettesíteni, de ezek sosem nyújtják azt hosszú távon, amire valóban vágyik: az intimitást.
Hogyan segíthetek rajta?
Mit tehettek, ha szeretteiteken, egy kollégátokon észreveszitek, hogy kétségbeesetten hajszolja a figyelmet? A legegyszerűbb, ha megpróbáljátok, hogy az inadekvát módszerek használata előtt megadjátok neki azt, amire vágyik: figyeljetek rá oda! Ha a párotok, akkor minden nap szakítsatok arra időt, legyen az akár tíz perc, fél óra, két óra, hogy minden más feladatot félretéve egymással foglalkozzatok. Beszélgessetek arról, mik akartatok lenni gyerekkorotokban, vagy hogy melyik ismerősötöket vitetnétek el az ufókkal. Tudjatok meg minden nap valami újat a másikról!
Neki is könnyebb lesz
Ha a kollégátok a figyelemhajhász, akkor nyissatok felé: vonjátok be a közös programokba, kérjétek ki a véleményét, vagy csak kérdezzétek meg, hogy van – de tényleg figyeljetek oda a válaszára! Az örök panaszkodó csak erre vár, ha kinyitod a csapot, el sem lehet zárni: nála működhet a következő drasztikus taktika: amíg panaszkodik, egyszerűen nézd levegőnek, ne is halld meg, amit mond, hiszen épp a sajnálkozást akarja kiváltani belőled. Viszont amint ő vált, és valami pozitívat kezd mesélni, szegezzétek rá minden figyelmeteket!
Upsz, én is ilyen vagyok!?
És mi legyen, ha magatokra ismertek a fenti leírásban? Tartsatok önvizsgálatot, ebbe akár bevonhatjátok egy megbízható barátotokat is. Mindig így viselkedtetek, vagy ez egy átmeneti időszak? Kielégítőnek és intimnek találjátok a kapcsolataitokat, vagy játszmák nyomait vélitek felfedezni bennük?
Ha problémásnak ítélitek a helyzetet, a tartós önbizalomhiány, intimitásra való képtelenség miatt nem találjátok a kapcsolataitokat megfelelőnek, akkor forduljatok szakemberhez!
A csoportos terápiák óriási segítséget nyújthatnak, mert a csoport a környezetetek modelljévé válik, és ebben a biztonságos közegben rengeteg visszajelzést kaphattok saját viselkedésetekről, amik mentén felgöngyölíthetitek kapcsolataitok működését, valamint ti is megismerhettek másokat, megtanulhattok közeledni feléjük és őszinte, bizalommal teli kapcsolatokat kiépíteni.
