Csudazöld kincses sziget vagy a kolbász hazája – Városok, amiket nem tudunk nem szeretni

Csudazöld kincses sziget vagy a kolbász hazája – Városok, amiket nem tudunk nem szeretni

A szülővárosával gyakran elnéző az ember. Ismeri a hibáit, lehet, hogy képtelen lenne ott élni, de az édes nosztalgia megszépíti a házakat, az utcákat, de még az eseményeket is. A VOUS-lányok meleg szívvel mesélnek arról a helyről, ahol felnőttek. Hátha kedvet kaptok a kiránduláshoz az október 23-i hétvégén.

Itt a VOUS-n többször is meséltünk már nektek a lakóhelyeinkről. Volt, hogy megmutattuk a lakásunkban a kedvenc zugot. Azt is elmeséltük, milyen érzés volt felköltözni a nagyvárosba, de arról is volt már szó, mi hiányzott a legjobban Magyarországról, amikor épp nem itt éltünk.

Most arra kértem a szerkesztőség tagjait, utazzanak vissza egy kicsit a szülővárosukba, és meséljék el nektek, mit szeretnek benne. Hátha kedvet kaptok, és még idén elutaztok valamelyikbe.

Senior szerkesztőnk, Mariann debreceni születésű. Kedvenc otthoni ételéről, a slambucról már írt nektek korábban.

"Azt hiszem, én annyira debreceni vagyok még mindig, hogy bár már a diploma után elköltöztem Budapestre, amikor otthon vagyok, picit elkezdek én is tájszólásban beszélni, ami tök fura. Aztán a várostáblánál ez újra elmúlik. A legjobb barátaim szintén elköltöztek a városból, így ma már leginkább csak a szüleim és a testvérem miatt szoktam odautazni. Sajnos nem olyan gyakran, mint szeretnék.


Forrás:
Tóth Mariann

A gyerekeimnek viszont sohasem elég Debiben lenni. Család, finomságok, élményfürdő, mozi, zseniális játszóterek, nagy biciklizések és mindig van valami kis kerti mulatság is. Egyszerre nagyváros és egyszerre kisváros.

Ha akarod, nyugiban vagy, ha akarod, mindent megtalálsz, amit Budapesten. Na, jó, virágkarnevál csak itt van! Ráadásul Debrecen egyre szebb!

Andi, a VOUS junior szerzője az egyetlen közülünk, aki nem Magyarországon született, nem is egy városról mesél nektek. Gyerekkorának színhelye egy pici szlovákiai falu, a mesébe illő névvel büszkélkedő Mórockarcsa.

Forrás:
Puha Andrea / VOUS

"Imádok kinézni a szobám ablakán, még ha esik is, hatalmas az udvarunk, és a kert mindig tele van/volt finomságokkal. Bevallom, utáltam kertészkedni, de mióta Pesten élek, hiányzik. Mindig eszembe jut, hogy gyerekként húsvétkor a kertben kerestem az elrejtett nyalánkságokat, egyszer meg belemásztunk a bátyámmal a vizeshordóba nyáron. Persze, tele lett a fürdőruhánk zöld izékkel.

2000 óta lakunk ebben a házban, előtte ugyanitt laktunk, csak a mostani ház mellett, egy régi parasztház stílusú házban. Akkor másképp nézett ki az udvar, néha még most is felidézem, mi hol volt.

Az összes emlékem ilyen instagramos, fátyolos, tele élénkzölddel, mosolyokkal. Imádtam ott felnőni.

Forrás:
Puha Andrea / VOUS

Ez a másik kép a Kisalföldről készült, ahogy hazafelé tartok, autóból, nem sokkal a falum előtt. Mindig ezt látom Győrből hazafelé, és mindig arra jövök rá, hogy sehol sincsenek ilyen fények, ilyen levegő, ilyen fák, és sehol sem megy le ilyen szépen a nap. Csallóköz az ilyen. Zöld, ragyogó kincses sziget. Nekem."

Sophie, a VOUS hírszerkesztője igazi pesti lány, akinek a belváros – annak is a közepe – az otthona

"Az én 'szülőföldem' a belváros, a Dohány utca, a VII. kerület, persze kizárólag a körúton belül. A Blaha és a Deák tér között bárhova csukott szemmel is eltalálok, és a mai napig emlékszem az első alkalomra, mikor nagy kirándulást tettem és először jártam a Keletinél. Nekem a belváros gyerekkoromban azt jelentette, hogy minden ott van a közelben. Ha fagyizni, vásárolni, étterembe akartam menni, minden öt percre volt a házunktól és éjfélkor az előjegyzett Harry Potter-könyvekért is csak a sarokig kellett lemennem.

Tiniként suli után nekem a Kuplung volt az előszobám, a Szimpla meg a nappalim. Mikor egyetemre jártam, akkor pedig a Szódában a jól ismert pultoslány délelőtt kávéval várt.

Most, hogy már két éve szinte felfoghatatlan messzeségben, a 13. kerületben lakom, a belváros azt a helyet jelenti számomra, ahova egyszer vissza kell költöznöm."

Forrás:
Wikipedia/Civertan

Jómagam életem első 19 évét Békéscsabán töltöttem.

Békéscsaba lapos mezőváros, a Viharsarok szíve. Most már nem igazán tudnék ott élni, mert nagyon szeretem, hogy Pesten mindig történik valami és mindig minden elérhető, de Békéscsaba lustasága, lassúsága néha nagyon jólesne egy stresszesebb hét után. Olyan csend van, hogy szirénázást szinte alig hallani, vasárnaponként mindig valaki füvet nyír, fát vág vagy flexel – én ezeket a hangokat még szeretem is. Mivel teljesen sík és az egyetlen kihívást a repülőhíd nevezetű vasúti felüljáró okozza 0–99 éves kor között nagyon sokan járnak biciklivel, ezért a városba tévedő autósoknak üzenem: óvatosan haladjanak, és ne csak a piac felé autózva. :-)

Bulihelyből nagyon kevés van, állatnevű kocsmákból viszont egy időben nagyon is sok létezett (Cápa, Kishangya, Zöldelefánt, Gólya). Szombat reggel a macskajajt a piacon kapható brindzás vagy kolbászos lángossal nagyszerűen lehet gyógyítani.

A gyomortáji izgalmakat ennyivel nem érdemes letudni, a tótok konyháját kipróbálhatjátok több helyen is a városban.

Forrás:
Mengyán Eszter

Házikolbászt és egyéb disznóságokat őstermelőktől kaphattok a piacon. Amúgy van pláza, internet és kulturális élet is, de azért lássuk be: az októberi kolbászfesztiválnál nincs nagyobb rendezvény a környéken. Ilyenkor az egész ország Csabán mulat. Amúgy is az aranyfényű októberben a legszebb a város, az élővízcsatorna partja, az egykori István-malom, a platánok, a sétálóutca. Szóval ősszel utazzatok el Békéscsabára!