Egyéb kategória

Biztos jelek, amikből tudhatjátok, hogy szuper férj lesz a pasitokból

A kor előrehaladtával, mikor már több évet lehúztok a párotok mellett, vagy sorozatos szakítások után már nem tudtok dönteni, hogy melyik pasival érdemes hosszú távon gondolkozni, akkor bizony felvetődik a kérdés: honnan tudjátok, hogy ő a nagy Ő?
vous - 2016.03.14.
Biztos jelek, amikből tudhatjátok, hogy szuper férj lesz a pasitokból

Elvileg érezni kellene, de még így is sok a félelem a lányokban, elvégre honnan lehetne tudni, hogy az az út, amire ráléptetek, nem pont vakvágányra fut? Pánikra semmi ok, hiszen a tudomány is bizonyította, hogy az igaz szerelem létezik, így mindössze annyi a dolgotok, hogy felismerjétek. És hogy mikor mondhattok nyugodt szívvel igent? Ha ez a 6 tulajdonság megvan a szívetek választottjában, akkor biztosra vehetitek, hogy a pasitok jó férjalapanyag!

1. Megegyezik az értékrendje a tiétekkel

Forrás:
pixabay

Bizony, ez is egy nagyon fontos szempont, hogy ugyanazon értékek, irányelvek mentén éljétek az életeteket, hiszen ha nem, abból hatalmas konfliktusok kerekedhetnek, mivel alapvető dolgokban nem fogtok egyetérteni. Ami pedig a változást illeti: ebben nem igazán lehet megváltoztatni a másikat, ez nem olyan, mint hogy megkéritek, a koszos zoknit dobja a szennyesbe mától (valószínűleg nem fogja).

2. Érzelmileg érett

Az érzelmi intelligencia fejlettségétől függ, mennyire jól kezelitek majd a konfliktusokat, és hogy mennyire találtok megértő fülekre a leendő férjeteknél. Nem mindegy, hogy vele beszélitek meg a gondjaitokat, vagy mással, hiszen ez könnyen a megcsalás útjára vezethet. És honnan ismerhetitek fel a magas érzelmi intelligenciát? Összegyűjtöttem az erre utaló jeleket itt!

3. Értékel titeket és elfogadja a hiányosságaitokat!

Egy pasi, aki engedi, hogy önmagatok lehessetek a párkapcsolatotokban, igazi kincs, rohanjatok vele az oltárhoz! Ha nyíltan kifejezi a barátok és idegenek előtt is, hogy tisztel benneteket, és elfogadja azt is, hogy szétszórtak vagytok, folyton eltévedtek, akkor ő az igazi, ne hagyjátok elfutni!

4. Jól kezeli a konfliktusokat

A konfliktuskezelésen áll vagy bukik egy kapcsolat. Nem mindegy, hogy a rossz kommunikáció miatt napokig nem szóltok egymáshoz, vagy hogy felnőtt módjára, face to face rögtön igyekszik megoldani az égető problémát. Nem él a bajok szőnyeg alá seprésével, hanem a legkényesebb témákkal is bátran, megoldásorientáltan néz szembe.

5. Megbízható

Lerobbant a kocsitok? Nincs otthon tej? A jó férjalapanyagú pasi mindig ugrik a kérésetekre és a segítségetekre szalad. Ha A-t mond, akkor nem cselekszik B-t, ami, valljuk be, még barátok szintjén is nagy erény és kincs.

6. A kapcsolatotok áll nála az első helyen

Rengeteg nő panaszkodik azért, mert a pasija az utolsó helyre sorolja őt. Előbbre van a meccs a haverokkal, a munka, a játék. Ha a ti pasitok is ilyen, hozzá ne menjetek!

Ajánlott cikkek