Ezek a barátok azok, akik igazán ismerik a régi énünket, és még mindig szeretnek. Együtt homokoztunk az óvodában, együtt tanultuk meg a szorzótáblát, együtt ültünk nyári napokon a ház előtt sötétedés után és nekik meséltünk az első csókunkról.
Ők azok, akikkel bármiről beszélgethetünk és bármikor visszaugorhatunk az időben egy kis nosztalgiára. Nem kell megjátszanunk magunkat, ismerik az összes rossz tulajdonságunkat és a piszkos múltunkat. Elég egy vicces, nyelvtanilag helytelen, piszkosul őszinte üzenet a közös beszélgetésbe, és máris izzik a vonal. Elvégre kivel legyünk felvállalhatatlanul őszinték, ha nem velük?
Épp ez a legjobb ezekben a régi barátokban. Nem kell megfelelnünk, eljátszanunk egy új énünket, akivel még mi magunk is csak barátkozunk. Lehet, hogy nem találkozunk velük mindennap, de annál nagyobb kincset ápolgatunk közösen.
A távolság egyre nagyobb lesz, a buszjegy pedig egyre drágább, a látogatáshoz pedig már külön hetet kell rászánnunk a naptárból. Nem számít, mennyit kell csomagolni, vagy mennyi időnek kell eltelnie, hogy újra találkozzunk, ha arra a pár órára önfeledt utazást ejthetünk a közös emlékeink közt.
Ezekben a kapcsolatokban mindannyian egyszerre haladtok az életben. Párhuzamosan, egy időben repültök ki a fészekből, egy időben pottyantok az egyetemi élet zavaros mélységeibe, egy időben váltok felnőtté és egy időben alapítotok családot. Éppen ezért lesztek megértéssel és türelemmel egymás iránt.
Nem számít az idő, ha ilyen barátaitok vannak!
