Egyéb kategória

A mentális zavarok a hírességeket is érintik – őszintén beszéltek róla

Amikor a médiában látjuk a sztárokat tündökölni, a legtöbbünket elfogja az irigység, vagy csupán azt mondjuk: de jó neki! Kevesen gondolunk bele abba, hogy a hírnévnek megannyi árnyoldala is van. És itt most nem a sikítozó rajongókra vagy az elszánt paparazzókra célzok.

vous - 2016.06.03.
A mentális zavarok a hírességeket is érintik – őszintén beszéltek róla

Egy ismert embert sem tesz immunissá a hírnév, bármennyire is szeretnék ezt. Megannyi sztár küzd különféle problémákkal, az enyhe szorongástól egészen a bipoláris zavarig. Sokan közülük elhallgatják a betegségüket, de talán még többen érzik úgy, hogy muszáj kiállniuk a nyilvánosság elé, mert így talán másoknak is segíthet az üzenetük. De most meséljenek ők, helyettünk.

Hayden Panettiere

Hayden Panettiere, az amerikai énekes- és színésznő, akit legtöbben talán a Hősök című sorozatból ismertek, májusban Twitter-oldalán közölte, hogy rövid időre rehabilitációra megy, hogy kezeljék szülés utáni depresszióját.

Ám nem ez volt az első alkalom, hogy a nagyvilág előtt vállalta állapotát, hiszen 2015-ben már egyszer önszántából segítséget kért, és erről a médiát is tájékoztatta. Egy tévéműsoron át bátorított minden édesanyát, aki hasonló ambivalens érzelmekkel küzd, hogy ne érezze magát egyedül a problémájával. Akkor többen a színésznő ellen fordultak, és sokan megbélyegezték.

Kesha

Kesha, az anyai dédszülei ágán magyar származású énekesnő, többször is hangot adott már véleményének, és Instagramján keresztül üzent azoknak, akik folyamatosan támadják őt. Finoman szólva melegebb éghajlatra küldte őket. Legutóbb obszcén szavakat nem mellőzve leírta, hogy most cseppet sem tartja magát tökéletesnek, étkezési zavarokkal, valamint depresszióval küzd, de így is jól érzi magát.

Az amerikai lány életében mindemellett jelentkeztek alkoholproblémák is, melyek miatt ugyan járt elvonóra, de szinte feleslegesen, hiszen nem tudta letenni az italt. Ráadásul ott van még az az eset, amikor bevallotta, hogy pályafutása elején még saját zenei producere is bántalmazta verbálisan, érzelmileg és fizikailag egyaránt.

Justin Bieber

A kockás hasú Justin Bieber egy angol zenei szaklapnak nyilatkozott arról, hogy a hírnév milyen hatással van a mentális egészségére. Elmondta, hogy mint megannyi ember ő is néha csak szeretne túllenni az egész napon. Ezek némelyike igazán kemény, hisz van, amikor temérdek feladat áll előtte, aminek egy részét imádja, de attól független igazi harcnak tűnik, mire keresztülmegy mindenen.

Állandóan depressziós vagyok, és kirekesztettnek érzem magam. Amikor ott ülök a hotelszobámban, és közben mindenhol akadnak rajongók, vagy megszállottan követő paparazzók, az azért elég erős. Amikor nem mehetek el akárhová, vagy nem csinálhatom azt, amit szeretnék, az igazán lehangoló. Nem kívánom ezt senkinek.

Demi Lovato

Demi Lovato az utóbbi időben már korántsem Disney-szerepei vagy toplistás slágerei miatt volt az újságok címlapjain, hanem drog-, valamint alkoholügyei miatt. Ehhez társult még étkezési problémája, sőt volt, hogy vagdosta magát. Ő sem titkolta el, amikor eldöntötte, hogy szakemberek segítségére van szüksége. E tettével az volt a célja, hogy példát mutasson a hozzá hasonló beteg és még kezelés előtt álló embereknek, hogy ők is merjék felvállalni a helyzetüket.

Sokat szomorkodtam, és magányosnak éreztem magam, sejtésem sem volt, miért. Tündököltem, turnéztam, elképesztő életem volt, mégis folyton küzdöttem. Amikor kiderült a diagnózis: depresszióm van és bipoláris zavarom, az egyfajta megkönnyebbülésként ért. Körvonalazódott végre, hogy mi folyik bennem, és az, hogy mire kell megoldást találnom.

A jelenlegi helyzetét egy újabb nehéz időszak jellemzi, hiszen a napokban elhunyt szeretett dédnagymamája.

Cara Delevingne

Az angol Palvin Barbi, Cara Delevingne, mindig olyan bájosan tekint vissza ránk az újságok címlapján. Ám az ő életének is megvannak a mélypontjai. Nyíltan vallott arról, miként élte meg a depressziót, és milyen út vezetett a gyógyulásig.

Azt akartam, hogy nyeljen el a világ, már úgysem vár rám jobb a halálnál. A modellkedés csak rontott mindezen. Minden problémát gyógyszerrel akartam kezelni, ahelyett, hogy az igazi megoldásra törekedtem volna. Úgy éreztem, szükségem van egy emberre, aki azt mondja nekem, hogy álljak le, és térjek észhez. De senki sem mondta.

Végül megtalálta azokat az embereket, akik az ő érdekeit nézték, és mindenben segítettek neki. Korábban ugyanis hiába voltak sokan körülötte, és hiába segített nekik megannyi dologban, a legnagyobb bajban rájuk nem számíthatott.

Emma Stone

Emma Stone, A csodás Pókember című filmek egyik főszereplője, nem mostani, hanem gyermekkori pánikrohamairól vallott.

Az első pánikrohamomnál hívtam az édesanyámat, aki hazavitt, és innentől kezdve a panaszok a következő három évben sem szűntek meg. Állandóan kerestem őt, hogy számoljon be a napjáról. Tudnom kellett, hogy minden és mindenki rendben van, nem fog semmi sem változni.

Talán ha nem jön az életébe a színészkedés, az egész másként alakul. A szakmája ugyanis rengeteget segített neki abban, hogy megbirkózzon a szorongásaival.

Ha a depresszió bármely tünetét is tapasztaljátok magatokon, ne féljetek orvoshoz fordulni! Nem vagytok egyedül ezzel a problémával!

Ajánlott cikkek