Egyéb kategória

Én már ébren voltam, a gyomrom viszont még az igazak álmát aludta – Korábban sosem reggeliztem, most mégis rávettem magam

Kávémentes napok, sportolással töltött esték, vízivás, alkoholtilalom – pár dolog, amit mi, VOUS-lányok több-kevesebb sikerrel már kipróbáltunk a kiegyensúlyozottabb, egészségesebb mindennapok érdekében. Folytatjuk a #vouskihívás sorozatot, legújabb küldetésünk neve: induljon reggelivel a nap!

vous - 2016.09.13.
Én már ébren voltam, a gyomrom viszont még az igazak álmát aludta – Korábban sosem reggeliztem, most mégis rávettem magam

Évek óta nem reggelizem – annak ellenére sem, hogy tisztában vagyok a dolog helytelenségével. Mondok rosszabbat: én döntöttem így. Az a tapasztalatom, hogy ha már a nap elején kajával kezdem az élet nevű játékot, akkor egész nap éhes leszek – ezt a luxust pedig egy, a teste állapotával foglalkozó nő nem engedheti meg magának.

De jól van, legyen, reggelizzünk. Tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel a rossz szokással, úgyhogy beadtam a derekamat, vállaltam, hogy kipróbálom a dolgot, és megosztom veletek a tapasztalataimat! Lássuk!

1. nap

Erősen indult a hét: elfelejtettem, hogy igent mondtam a feladatra, így a hétvégén elfelejtettem bevásárolni a reggelikhez. Az volt a célom, hogy ne szemetet tömjek magamba, de az evés egyik alapigazsága az, hogy vagy rászánod az időt az egészséges ételek elkészítésére, vagy hirtelen szerzel magadnak valamit készen – az a valami pedig valószínűleg nem lesz a legegészségesebb választás. Ezt mi sem igazolja jobban, mint hogy hirtelen nem jutott jobb eszembe a péksüteményeknél.

Már vettem is az irányt egy pékség felé, ahol gyerekkori jóbarátomat, a kakaós csigát választottam annak tudatában, hogy a dietetikusok egy emberként borzadnának el a döntésemtől.

Az evésnek egyetlen dolog állt az útjába: én már ébren voltam, a gyomrom viszont még az igazak álmát aludta.

Mivel nem volt befogadóképes, be is vágtam a táskámba azt a péksütit, és csak 10 óra körül tömtem magamba. Ha szigorúak vagyunk, akkor máris elbuktam, hiszen az időpontból adódóan nem reggeliztem, hanem tízóraiztam – a kettő meg nem ugyanaz. Kezdetnek viszont ez sem rossz. 

Forrás:
Molnár Viola

Remélem, másnap már simábban fog menni a dolog.

2. nap

A hétvégén elfelejtett bevásárlásra hétfő este kerítettem sort. A kosaramban egy gluténmentes corn flakes és egy laktózmentes tej landolt: gondoltam, legalább az egészség illúziója legyen meg…

Forrás:
Molnár Viola

Egy szupergyors reggeli, ami a reklámszövegek szerint ugyebár egész napra feltölt energiával. Ehhez már le kellett ülni otthon, nem akartam 1 liter tejet meg egy hatalmas papírdobozt bevágni a táskámba. Egy nap még nem volt elég ahhoz, hogy a gyomrom teljes mértékig vevő legyen a gasztronómiai kalandozásra, de azért egy kis tálka corn flakest sikerült magamba tömnöm.

Mire beértem a szerkesztőségbe, már farkaséhes voltam, és alig vártam, hogy megrendeljük az ebédet. A baj csak az volt, hogy az ebéd után másra sem tudtam gondolni, mint a vacsorára…

3. nap

A corn flakes másodszorra is tuti befutó: 30 másodperc alatt ki lehet önteni egy kis edénykébe, aztán felönteni tejjel. Az ember pedig szintén elég hamar magába tudja lapátolni, ha fogékony rá a gyomra. Enyhe változást azért érzékeltem: problémamentesen ment le a cucc. Amiben viszont továbbra sem volt változás: egy óra elteltével sokkal éhesebb lettem, mint evés előtt voltam. Nem értem. Lehet, hogy én csinálok valamit rosszul, de ezt gyakorlatilag tarthatatlannak gondolnám hosszú távon. Elméletileg a kísérlet lényege az lenne, hogy a szervezetem átálljon: reggel, illetve délelőtt egyek többet, este pedig jóval kevesebbet. Mégis úgy érzem, mintha ez nem teljesülne: délelőtt és este is jóval többet ettem, mint máskor. Sőt, megtörtént a legrosszabb: este 9-kor még bekaptam egy szendvicset…

4. nap

Beütött a katasztrófa: farkaséhesen ébredtem, gyomorégéssel. Nem jó így kezdeni a napot – még akkor sem, ha tudom, hogy 10 percen belül reggelizhetek. A mai menü: teljes kiőrlésű minibagett vajjal, sajttal,paprikával. Ezt nemhogy nem esett nehezemre magamba erőltetni, de kevés dolognak örültem annyira, mint ezeknek a falatoknak.

A testem minden egyes sejtje azt ordította: KAJAAAAAAA!

Kivételesen egy óra elteltével is jól voltam. Azt viszont nem tudom elmondani, hogy ne lettem volna a nap hátralevő részében megintcsak éhes. A tanulságot viszont leszűrtem: egy mini, de tartalmas szendvics hosszú távon sokkal laktatóbb, mint egy tál corn flakes.

Forrás:
Molnár Viola
egészséges reggeli

Mi a legjobb reggeli, amit ehettek?

Ismeritek a mondást, hogy reggelizzetek úgy, mint egy király, ebédeljetek úgy, mint egy polgár, vacsorázzatok úgy, mint egy koldus? A reggeli résszel tejesen egyetértek, noha én évekig kihagytam a reggelit, mert azt hittem, a zabkása az egyetlen, ami ilyenkor jó, azt meg utálom. Azonban megtudtam, hogy van egyéb, ami legalább ugyanilyen egészséges és hasznos.

Korábbi cikkünket itt olvashatjátok.

5. nap

Elárulok egy titkot: az első naptól kezdve arra készültem, hogy egyszer majd rántottát reggelizem. Elárulok egy másik titkot: akinek problémái vannak a korán keléssel, az ne szövögessen ilyen terveket.

Forrás:
Molnár Viola

Nekem problémáim vannak vele – így az első négy nap kudarcot jelentett: nem sikerült rántottát készítenem. Az ötödik napra viszont sikerült minimálisan átállnom, és időben felkelnem. Összedobtam a rántottát, amihez kenyér helyett rengeteg nyers zöldséget választottam. A korábbi „fogásokhoz” képest talán ez volt a legegészségesebb napindító étkezésem. És akkor jön a váratlan fordulat: ezzel végre délig elvoltam. Azt sajnos nem állíthatom, hogy visszállt volna a fogyasztásom az átlagosra: továbbra is többet ettem a megszokottnál – arra pedig nem tudok rájönni, hogy ez csak egy átmeneti állapot lenne, vagy a reggelizés kellemetlen hatása. Bár számomra a kísérlet inkább negatív mellékhatásokkal járt, mint pozitívakkal, egy dolgot mindenképp ki merek jelenteni:

nyugodtabban indul a nap, ha az ember rászánja az időt, hogy kényelmes tempóban összedobjon valamit, majd azt el is fogyassza. A többi igény kérdése.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.