balett

Ajjaj, vigyázzatok a konttyal! Ez a lány megkopaszodott tőle!

A konty szexi, de nem túl egészséges, azt hiszem, ezt kijelenthetjük. Legalábbis ha napi szinten szoros kontyot hordtok, mint a balerinát, az egyáltalán nem jó ötlet. Hogy miért? Kihullhat a hajatok.

Az egykori balerinából modellé vált Diva Hollands nyíltan felvállalta saját történetét a DailyMailen. Még csak tizenhárom éves volt, amikor észrevette, hogy a haja kopni és erősen hullani kezd a homlokánál. Édesanyja akkor nap mint nap szoros kontyba fogta a haját, mint minden balerinának, hogy ne zavarja őket az arcukba hulló haj. 

Mivel egyre több felület maradt haj nélkül a homlokán, osztálytársai kigúnyolták, mondván, akkora homloka van, mint egy focipálya. Amikor randizgatni kezdett a mostani vőlegényével, akkor soha nem kötötte fel a haját, nehogy lássa szépséghibáját a férfi. „Számomra ez egy nagyon személyes kérdés volt, nem tudtam volna elviselni, ha úgy lát” – nyilatkozta Diva.

Amikor tizennyolc évesen kilépett a tánciskolából, és modellkarrierre váltott, akkor is folyton le kellett fésülnie a haját, hogy ne látszódjon a fotókon a konty miatti kopaszsága. Később szült két gyereket, és a terhesség hatására a haja még jobban hullani kezdett, ekkor döntött úgy, hogy szakemberhez fordul. Végül dr. Edward Ball vette szárnyai alá az elkeseredett lányt, és 2015 októberében hajbeültető műtétet végeztek rajta.

Forrás:
Dr. Edward Ball
Forrás:
Dr. Edward Ball

Egy év múlva már szemmel látható volt a változás, ma már gyönyörű dús hajjal hódít a hétköznapokban, ráadásul vagány hajszíneket választ magának. 

Objektum doboz
Objektum doboz

Diva Hollands azért vállalja az arcát és képeit a nyilvánosság előtt, mert fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy ez a jelenség létezik, nők is kopaszodhatnak, nem csak a férfiak. Nem szeretné, ha más, hasonló cipőben járó nő szégyellné magát. A szakértők pedig alátámasztják, hogy ez a jelenség valóban létezik, és hosszú távon nem egészséges, ha mindig szorosan összefogva hordjátok a hajatokat. A laza konty és lófarok sokkal egészségesebb, ráadásul még szexi is.