Egyéb kategória

Problémák, amiket csak a belvárosban közlekedők értenek

Eddig megúsztam. Szerencsére eddig olyan munkahelyeim voltak, ahol nem kellett keresztül utazni Budapesten. Ez 2016 októberében megváltozott. A VOUS szerkesztősége a kertvárosias Zuglóból egyenesen a belvárosba költözött. Szép új irodánk lett, DE át kell utaznom a városon, amitől mindig is tartottam.

vous - 2016.10.31.
Problémák, amiket csak a belvárosban közlekedők értenek

Talán azért, mert nem túl stabil az idegállapotom, talán azért, mert kertvárosi lányként sosem kellett minennap, rendszeresen elhagynom a 16. kerület „falusi” utcáit, de különösen reggel nem szeretek a belvárosba utazni. Elmondom, miért.

1. Tömeg

Futószalagon nyomulnak be az emberek a városba, és némelyik nem túl kedves.

Objektum doboz

2. Idős nénik

Különösen büszke vagyok arra, hogy igazán tisztelettudónak neveltek a szüleim, de azt nem fogom megérteni, hogy hétköznap kora reggel, főleg iskolaidőben, miért járnak-kelnek az idős nénik a villamoson. Persze, lehet, hogy orvoshoz sietnek, vagy a piacra, de ha az ő helyükbe lennék, biztosan megvárnám, míg lepereg a reggeli csúcs. Nem akarnék a sok helyét át nem adó ember között nyomorogni. Tudjátok, „az ilyenek ezek a mai fiatalok” elven…

Objektum doboz

debrecen-hungary-802343_1280

Magyar szavak, amiket tuti nem értetek, ha nem debreceniek vagytok

Mindannyian másfelől jövünk, éppen ezért másféle emberek vagyunk, így különböző módon kommunikálunk. Attól, hogy mi, VOUS-lányok mind magyarul csacsogunk, nem biztos, hogy mindig értjük is egymást. Amikor Debrecen mellől felköltöztem a fővárosba, már a suli első napján viccesen beszóltak egy kifejezés miatt, mert nem tudták azt értelmezni.

Cikkünk folytatása ITT jön!

3. Télen is meleg

Talán azért, mert téli, egész pontosan karácsonyi gyerek vagyok, így nagyon ritkán fázom. Télen viszont ott fityeg rajtam is a nagykabát, amivel csak az a gond, hogy a metróban baromi meleg van. Helyzet: hiába esik kint a hó, rólam folyik a víz. Borzasztó rossz érzés. Ha tehetem, inkább lesétálom a megállókat. Igen, még szakadó hóesésben is.

Objektum doboz

4. Drága

Bizonyára szembesültetek már azzal, hogy mennyire drága a felnőttbérlet… Hm… nem is folytatom tovább, úgyis tudjátok, mire gondolok.

Objektum doboz

5. Csinosan kell felöltözni

Ezt talán nem értitek sokan, de amíg a külvárosban dolgoztam, voltak olyan napjaim, amikor csak felkaptam valamit, nem néztem az összhatást. Kertvárosból kertvárosba annyira nem is volt fontos az outfit. Most viszont, hogy át kell szelnem a belvárost, muszáj mindennap a legjobb szettjeimben flangálni… De rossz nekem. 

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.