Egyéb kategória

A lány, aki idén minden fitneszdíjat bezsebelt – interjú Kiss Virággal

Nyáron arról írtunk, hogy Kiss Virág ezerrel készül a szeptemberi Arnold Classic fitneszversenyre, ahol bikinifitnesz kategóriában áll majd a bírók elé. A versenyt megnyerte, azóta pedig még 7-szer utasított maga mögé mindenkit. Kifaggattuk, hogyan érzi most magát, mik a tervei a jövőre nézve, és mi a siker titka!

vous - 2016.11.23.
A lány, aki idén minden fitneszdíjat bezsebelt – interjú Kiss Virággal

8 győzelem után az eddigi legsikeresebb évedet zárod, mit csináltál most másként, mint eddig? 
A legfontosabb, amit tavaly ilyenkor megléptem, az edzőváltás volt. Berkes Lászlóval teljesen más edzésmunkával és étrenddel készültünk az idei szezonra, mint korábban.

Melyik volt a legfontosabb versenyed a szezonban, és miért?
Számomra minden verseny egyformán fontos, nem szoktam különbséget tenni. Már megtanultam, nincs könnyű és nehéz verseny. Ha mégis sorrendet kell felállítani, az Arnold Classic Europe azért volt kiemelkedő, mert a szezon első versenye volt, és címvédőként mentem. A liverpooli IFBB Diamond Cup azért, mert éreztük, hogy csúcsformában vagyok.

Az eredmények minket igazoltak, hiszen sikerült elhozni az abszolút címet és a profi kártyát. A végén jött egy világbajnoki győzelem is, és úgy gondolom, ez minden sportoló álma.

futas-edzes-sport-osszel

A 7 legnagyobb fitnesztévhit – amik totálisan bullshitek

Amikor bementek egy fitneszterembe, körbenéztek és látjátok, hogy az emberek különféle edzéseket végeznek, elgondolkodtok, hogy vajon melyik a legmegfelelőbb edzésforma számotokra. Bármelyiket is válasszátok, a legfontosabb, hogy a most következő tévhiteknek ne dőljetek be!

A cikk folytatása ITT jön!

Ezek után milyen célokat tűztél ki?
Bekerülve a profi ligába, a cél természetesen a profi versenyek legrangosabb viadala, a Las Vegas-i Olympia, ami lehet, hogy ismét évek munkája lesz, szóval tavasszal megnézem, hogy csinálják ezt a nagyok! Furcsa érzés, hogy amatőrként évekig figyeltem a profikat, és most eljött az idő, hogy egy színpadon állhatok velük!

A cikk folytatását ITT találjátok!

Vous JOY

JOY & VOUS

JOY.hu és a VOUS.hu stratégiai együttműködést kötöttek. Naponta olvashatjátok a JOY.hu szerkesztőinek, szerzőinek cikkeit nálunk, és fordítva: a VOUS szerkesztői és szerzői is vendégszerzősködnek a JOY.hu-n. Keressétek őket itt, kövessetek bennünket ott!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.