Egyéb kategória

Már most megnézhetitek a Duna-parton a nyár legmenőbb budapesti találkahelyét

Nem éppen megszokott helyszínen, a Gellért fürdő termálvizes csatornája mellett alakítottak ki egy egyetemi kurzus résztvevői közösségi helyet, ahol a barátaitokkal összegyűlhettek beszélgetni, sakkozni, grillezni (ez utóbbira azért még visszatérek kicsit később). Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a BETON kurzus és workshop hallgatói Budapest egyik legvagányabb találkahelyét hozzák létre.

vous - 2017.02.01.
Már most megnézhetitek a Duna-parton a nyár legmenőbb budapesti találkahelyét

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2011-ben indult el az első BETON kurzus és workshop, hogy a hallgatók elméletben és gyakorlatban is megismerkedhessenek a beton kreatív felhasználási módjaival. Az egyetemi kurzusra már más felsőoktatási intézményekből is lehet jelentkezni, így az elmúlt években például forma- és bútortervezők is bekapcsolódtak a munkába.

utazas-kirandulas-auto

Szabadulás Budapestről – A legjobb autós kirándulóhelyek 45 percre a fővárostól

Monoton zötykölődés minden nap a buszon, villamoson. Bringával szlalomozás az autók között; gyorsítás, fékezés. Egy újabb unalmas félóra a dugóban, miközben csúsztatott kuplunggal haladtok előre. Ki ne akarna egy kicsit kiszabadulni? De a túl hosszú utazás sem játszik egy fárasztó hét után. Olyan kirándulóhelyeket gyűjtöttünk össze, ahova autóval 90 perc az út.

A cikk folytatását ITT találjátok.

A BETON kurzus résztvevői 2015-ben a Gellért tér alatt, a Budai alsó rakparton, a Szabadság híd melletti területen dolgoztak. Ez az a hely, ahol a Dunába folyik a Gellért fürdő termálvize, és amolyan jakuzziként funkcionál. A diákok ezt a „kificcenést” nézték ki maguknak, és betonból kis padokat öntöttek, amikről csodás kilátás nyílik a városra. Az előző szemeszterben a kurzus kábé 40 egyetemistája ezt fejlesztette tovább a Valyo Csoport segítségével, munkájuk a KIFOLYÓ nevet kapta.

Forrás:
Gerilla Grill

A projekt legizgalmasabb, központi része a Gellért téri Gerilla Grill. Ez egy betonból készült, Duna-parti sütögető hely, ahol a bátrabbak a város kellős közepén, mégis a kíváncsi szemektől távol, a vízparton készíthetik el az ebédjüket. Akik a grillezés után több időt töltenének a szabadban, játszhatnak például a vízisakk-készlettel. Amit viszont érdemes tudnotok, hogy ez egy gerillavárosi-hekkelési akció, ami használatában megmarad gerillának, vagyis nem mentesül a közterülettel kapcsolatos szabályok alól.

Forrás:
Gerilla Grill

A BETON kurzus résztvevői a kutyásokra is gondoltak, és a négylábúaknak kutyaitatót készítettek. A budai alsó rakpart Gellért tér alatti részét az autóforgalom miatt nehéz megközelíteni, ráadásul fentről takarásban van a grillező, ezért az egyetemisták jópofa jelzéseket készítettek „Kövesd a teknőst!” mottóval. Ha ezeket követitek, könnyen lejuthattok a vízhez.

Forrás:
Gerilla Grill

Most, amikor a hőmérséklet még mínuszban van, a Dunán pedig zajlik a jég, nehéz elképzelni, hogy milyen lesz a város közepén napozni, ücsörögni, grillezni, beszélgetni a barátokkal. A tavasz viszont hamarosan megérkezik, a projekt pedig nem áll le, hiszen a BETON kurzus februártól újraindul, és új diákok (például tájépítész hallgatók) fognak a KIFOLYÓ továbbfejlesztésén és csinosításán dolgozni. Talán nem túlzás már most kijelenteni, hogy tavaszra megszületik Budapest legújabb és egyben legvagányabb szabadtéri, városi találkahelye, ami akár a ti kedvencetek is lehet!

Forrás:
Gerilla Grill

Forrás:
Gerilla Grill
Ajánlott cikkek