A mai rohanó és modern világban azt gondolnánk, hogy a közösségi média segít könnyen kialakítani kapcsolatokat, legyen az baráti vagy párkapcsolat. Mást sem látok, mint társaságokat, akik egy kép kedvéért ülnek csak össze, párokat, ahol rend szerint az egyik fél a Tinderen keresi azt az izgalmat, ami otthonról hiányzik. Fiatalokat, akik kapcsolatból kapcsolatba ugrálnak, mutatva, hogy mekkora szerelem alakult ki és mennyire boldogok – írja Szilvia, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Papp Szilvia cikkét olvashatjátok.
Sokszor, mélyen úgy érzem, hogy irigykedem az újdonsült kapcsolatokra, hogy az embereknek sikerült megtalálni a másik felüket, és olyan mindent elsöprő szerelmet élnek át, amit nekem talán életemben kétszer sikerült. Ám idővel rájövök, hogy a nagy l’amour felhő hamar elszállt, mert egy hónap múlva már sehol nincs ez a nagy kapcsolat, és az utcán is úgy mennek el egymás mellett, mintha nem is ismernék egymást.
Az Y generáció már nem tudja mit jelent küzdeni valakiért, valamiért.
Tisztelet a kivételnek persze, de a többség már nem nagy arányban fog megélni sírig tartó, mindent kibíró szerelmet. Gyerekkorunkban jött be az internet, vele együtt nőttünk fel, beleszoktunk abba, hogy pár kattintással elérhető a világon szinte bármi. Valamint a családi hátterek sem a legbiztatóbbak, mert nagyanyáink megmondták: ,,Fiam, olyan életet fogsz élni, amit otthonról hozol.” A rengeteg csonka család pedig nem arra tanítja a generációt, hogy megtanuljunk küzdeni, kitartani, hűségesnek maradni, nem eldobni azt, amiért évekig dolgoztunk.
Biztos, hogy jót tesz nekünk a közösségi média?
Biztos, hogy jó példa az, amit az Instán vagy a Facebookon látunk? Sajnos nem minden igaz, ami oda felkerül, nem mindenki happy, aki annak mutatja magát. És sokszor beleesek én is abba a hibába, hogy az ilyen tartalmak miatt magányosnak, haszontalannak érzem magam, olyannak, aki után nem érdeklődik senki.
Csak, hogy ilyenkor kell egy képzeletbeli pofont adni és megkérdezni magunktól, hogy tényleg ennyire elment az eszünk? Erre építkezünk, amit látunk és nem arra, amit érzünk?
Ha valami nem működik, akkor azt eldobjuk? Kicsit vagyunk valakivel, majd ha probléma jön, tovább állunk? Hétfőn még ezt, kedden már mást szeretünk? Gyermekeket vállalunk érdekből, ész nélkül, nem gondolva az ő jövőjükre, boldogságukra? Átverjük a másikat, azokat, akik mindent megtennének értünk?
Pedig tudjátok, hogy mit kellene csinálnunk?
Tisztelnünk kellene egymást. Beszélgetni őszintén, és örülni a másik sikerének. Találkozni, randizni, megélni a pillanatot. Szerelmesnek lenni. Sétálni, kirándulni, utazni vagy csak egy padon ülve órákig nézni, magunk elé bámulni, miközben arra gondolunk, milyen szerencsések vagyunk, hogy olyan embert kaptunk a sorstól, aki mellettünk van az életünk bármely szakaszában. Nevetnünk kellene tiszta szívből. Együtt sírni örömünkben vagy bánatunkban. Támogatni, segíteni és motiválni egymást. Szeretnünk kellene őszinte szerelemmel vagy szeretettel.
Egyszerű lenne, mégis bonyolítjuk, mert nem tudjuk, hogyan kell boldognak, őszintének lenni anélkül, hogy megmutatnánk.
Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!
Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n! A részleteket ITT olvashatod el!
