Ott fekszik a patológián a boncasztal kellős közepén apám holtteste, és az orvos arra vár, hogy nyilatkozzam a szerveiről – írja Boglárka, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Egyed-Husti Boglárka novelláját olvashatjátok.
Alig ismertem őt, vagyis jobban mondva egy házban éltünk, ő volt az apám és ennyi. Sose volt jelen. Mindig eltűnt, aztán visszajött. Aztán megint eltűnt. Sose tudtam hová, meddig lesz távol, de egy idő után már nem is érdekelt. Volt, hogy gyakrabban jött, és olyan is, hogy 2 hónap telt el a két látogatása között. Néha, amikor még kisebb voltam, póni lovat hozott és babaházat a szülinapomra. Aztán ékszert, később pénzt adott.
Sose beszélt velem. Sose volt apa minta. Sose volt jelen. Se karácsony, se szilveszter, se közös nyaralás. Csak én, és az üres falak voltunk.
Hiába volt meg mindenem, szép ágy, csodás ruhák, szebbnél szebb játékok és cipők, sivár voltam. Egyszerűen színtelen. Aztán elkezdtem inni, majd cuccozni, egyre több lett a szín, és egyre gyakrabban hazudtam. Hol vagyok? Kikkel találkozom? Miért vagyok egyre vékonyabb?
Persze sose érdekelte, csak rákérdezett, de nem ítélkezett, nem oktatott ki, nem kiabált, nem prédikált, tőle meg is halhattam volna. Vicces, mi? Most meg itt fekszik ő az asztalon. Az élettelen teste.
A cuccozást később abbahagytam, mert a színek helyett démonok jöttek, őket pedig nem szerettem. Aztán kimentem 21 évesen Spanyolországba. Ott talált rám Armando képében a szerelem. 5 évig voltunk együtt, én 20 éves voltam ő 25.
Aztán hazajöttem, a régi házat eladtam, apám akkor már beteg volt, egy otthonban élt. Ő hívott fel, hogy menjek be hozzá beszélgetni. Most ő akart beszélgetni, de már nem érdekelt, amit mondott. Kötelességtudatból bementem, elmondta azt, amit már addig is tudtam, hogy sajnálja, hogy rossz apa volt.
Köszi Apu, csak tudod, elkéstél kb. 20 évet.
Aztán végül is, mint egyetlen hozzátartozó, rendelkeztem a szerveiről. Apám testét felvágták, a szívét és a máját pedig odaadták valakinek. Remélem, akárki kapja a szívét, majd életet lehel bele.
Így lett apám szerveiből donorszerv. Talán egyszer, véletlenül összefutok a szívével és a májával. És akkor talán meg tudok neki bocsátani, és tudom neki azt mondani: “Köszi Apa, hogy itt vagy. Hiányoztál.”
Ha kíváncsi vagy vendégszerzőnk korábbi cikkeire, akkor olvasd el az Elcserélt életek: Hol a gyermekem?, Detox: Én már nem sietek sehova, Csak egy átlagos hétfő: Nem akartam változni, inkább a kényelmesebb utat választottam, Vakrandi: Nem tudtam, mit is kellene ilyenkor csinálni és A diófa láda – Nagymamám kívánsága című írásait is!
Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!
Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n! A részleteket ITT olvashatod el!
