Farkas Boglárka cikke a szülői szeretet és aggódás fontosságáról

Szeresd, és hagyd, hogy aggódjon érted! – A szülői szeretet, ami felnőttként is mindenhová elkísér

„Felnőni nem azt jelenti, hogy betöltöd a 18. életévedet. Felnőni nem a külsőségeket jelenti, sokkal inkább a lelket és az értelmet. Akkor növünk fel igazán, amikor megértjük, mi az élet, mi a halál, mi a gyász. Ahhoz, hogy ezeket megértsük, lehet, hogy egy megrendítő tragédia átélése kell, vagy elég csak hallanunk egy ilyen esetről. De akár egy életesemény is segíthet, ami megváltoztatja az egész addigi életünk. Én 22 évesen nőttem fel igazán” – kezdi történetét Boglárka, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Farkas Boglárka írását olvashatjátok.

Amikor elköltöztem otthonról, még nem is gondoltam, hogy mennyi változással jár ez. Ilyenkor az ember csak arra tud gondolni, kirepült a családi fészekből, végre a saját maga ura lehet. Pedig ez közel sem ilyen egyszerű. Az ember lányának ilyenkor több ideje van arra, hogy gondolkodjon. Többet van egyedül, hiszen nincs ott anya, apa, testvér, akikkel a mindennapok szabad idejének nagy részét töltötte eddig. Hiába van ott egy szerető pár, a szülők szeretetét más nem tudja pótolni. Nagy változás ez, hiába ez az élet rendje.

„Kicsit olyan, mintha szakítottam volna anyuval” – Mi fán terem a felnőtté válás?

„Kicsit olyan, mintha szakítottam volna anyuval” – Mi fán terem a felnőtté válás?

„Hogy hívjuk azt, amikor felülök a vonatra a kisvárosban, ahol felnőttem, hogy hazamenjek a nagyvárosba, ahol most élek, és olyan, mintha egy részem ott maradna? Amikor a vonatom berobog az állomásra, anyukám a könnyeit törölgeti, a vonat megáll, én felszállok, az ajtók bezárulnak, és már úton is vagyok. Gombócot érzek a torkomban. Kicsit olyan, mintha szakítottunk volna. Mi fán terem a felnőtté válás?”

A cikket ide kattintva olvashatjátok tovább. 

Ilyenkor elgondolkodunk, mi minden történt az eddigi életünkben, és mi az, ami már talán soha nem lesz. Talán ez egy természetes folyamat, vagy talán csak én fogom fel ennyire drámaian. Mindegy, hogy melyik, nem szabad a múltban élni. Nézhetjük a dolgok naposabb oldalát, hogy mi minden az, amit még át kell hogy éljünk, ha megadatik nekünk az a szerencse, hogy átélhetjük. Aztán hallunk egy tragikus balesetről, amiben életek vesztek oda. Nehéz szavakat találni. Fiatal életek ezek, olyan életek, melyek még ki sem bontakozhattak igazán. Ennyi egy élet? – kérdem én. Vágyak, álmok, életek vesztek oda. Szülők, gyermekek álmai, melyeket már soha nem valósíthatnak meg. Egy kirándulás tragédiája, melyre senki nem számíthatott. Megdöbbentő.

Szerettem az osztálykirándulásokat, a csoportos kirándulásokat. Emlékszem, amikor egy-egy ilyen kiránduláson megcsörrent a telefonom, és anyu hívott: „Odaértetek? Minden oké? Minden szuper?”

Mindig félrevonultam telefonálni, mert bár akkori felfogással ciki volt, ha felhívtak minket a szüleink, mégis valahol akartam, hogy tudják, minden rendben.

Sokszor idegesítőnek találtam a szüleimet, amíg otthon laktam. Feltehetően a legtöbb tini így érez ezzel kapcsolatban. A sok „Hova mész? Kivel mész? Mit csináltok?” típusú kérdés. Aztán az ember idővel rájön, hogy minden kérdés kibővíthető. „Hova mész? Tudnom kell, ha baj ér, hova siessek utánad.” „Kivel mész? Ismerem? Tudnom kell a nevét, ha bántani fog, meg kell hogy találjam.” „Mit csináltok? Buliztok, moziztok, isztok? Tudnom kell, bízni szeretnék benned, hogy nem csinálsz butaságot.”

Ezek a kérdések visszafordulnak majd hozzájuk, ha már nem vagy velük mindennap. Mintha te lennél az ő szülőjük: „Jól vagytok, anya?” „Mit csináltatok ma, apa?” „Hova mentek holnap, anya?” Higgyétek el, a szülők csak jót akarnak. Minden kérdés csak azért van, mert aggódnak, mert féltenek minket. Csakúgy, ahogy azok a szülők is féltették gyermekeiket, akik most iszonyatos fájdalmat élnek át.

Forrás:
Depositphotos

Akkor nősz fel igazán, amikor megérted ezeket a kérdéseket. Amikor ezek a kérdések már nem idegesítenek, nem keltenek feszültséget, vagy nem gondolod számonkérésnek őket. Akkor nősz fel igazán, amikor tökéletesen felfogod, mi az, amikor egy ember elmegy, amikor megérted, hogy mi a halál. Minden ember pótolhatatlan, ezért ne vesztegesd az időd. Kérdezd meg, jól van-e, látogasd meg, szeresd.

Használd ki a perceket, mert látod, csak ennyi az élet, egy másodperc töredéke alatt szertefoszlik.

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! ;) Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT.