Ősszel sokan a nyarat siratják, meg a jó időt, a szabadságot és az utazásokat. De ha jobban belegondoltok, azért ennek is megvan a jó oldala: végre előkerülhetnek a szekrény aljáról a kedvenc farmeretek, a legszebb pulcsijaitok, és persze az őszi cipők is. Így máris nem hangzik olyan borzasztóan, ugye?

Persze, tudom, jó pár dolog van, ami miatt valószínűleg ti sem rajongtok annyira a hidegebb időért. Ám ha más nem is, a divat mindenképpen jó ok arra, hogy várjuk már azokat a bizonyos hűvös őszi napokat.
Hoztam is egy kis inspirációt, hogy könnyebben meggyőzzem a kétkedőket.
Éljenek a rétegek!
Valószínűleg az első dolog, ami beugrik nektek a hidegről, az a réteges öltözködés, amit mindenki még az anyukájától tanul meg kisgyerekként. Lehet, hogy sokáig ti is tiltakoztatok ellene, de itt az ideje, hogy megszeressétek, hiszen számtalan lehetőséget rejt, amiről már régebben is írtunk nektek. Szóval, lányok, elő a pulcsikkal!
A nyári szoknyák új élete
Sokan azért esnek kétségbe ősz elején, mert újabb egy évre búcsút kell inteni a lenge nyári ruháknak. Teljesen átérzem a helyzetet, de higgyétek el, egy darabig még simán hordhatjátok a kedvenceiteket, mindössze egypár dologra kell odafigyelnetek, hogy ilyenkor se fázzatok bennük.
Egy csipet elegancia
Ne aggódjatok, ősszel is lehettek stílusosak és elegánsak, csak egy kis trükközésre van szükségetek. Például egy szép kabát vagy egy ízléses felső máris segít a helyzeten, így akkor sem kell megijednetek, ha valami eseményre vagytok hivatalosak a hideg időben.
A kiegészítők ereje
Ősszel se feledkezzetek meg arról, hogy még a legegyszerűbb szetteket is képes feldobni egy kreatívan megválasztott, feltűnő kiegészítő. Használjátok bátran, és ami a legfontosabb: merjetek kísérletezni, hiszen így fogtok rátalálni a saját stílusotokra. Jöhet bármilyen ékszer, színes cipő vagy táska, és a jó hír, hogy lassan már eljön a sapkák és kalapok ideje is.
Na ugye, hogy mégiscsak jó dolog az ősz?

Őszi cipőmustra: jönnek a törpe sarkak és a flitteres bakancsok!
Ha visszagondoltok az elmúlt szezonokra, volt jó néhány trend, többek között a tavaly őszi cipődivat, ami meghökkentette az embereket – leginkább negatív értelemben. Majd jött a nyár, a szőrös strandpapucsokkal, hímzett mokaszinekkel és holdjárókkal. Nos, kapaszkodjatok meg, az idei őszi divat sem okoz csalódást, lehet majd levegő után kapkodni – elég rendesen.