Egyéb kategória

Az érzelmi Achilles-sarok – Mi áll a sértődékenység mögött?

Biztosan veletek is előfordult már, hogy egy ártatlan megjegyzés miatt úgy megsértődtetek, hogy hozzátok se lehetett szólni vagy a másik oldalról nézve értetlenül álltatok, amikor az egyik barátotok duzzogva elvonult, pedig semmi rosszat nem mondtatok. A barátaim szerint, sokszor túl érzékeny vagyok. Vajon ez csak hiszti vagy több van a háttérben?

vous - 2018.03.15.
Az érzelmi Achilles-sarok – Mi áll a sértődékenység mögött?

Sértődékeny vagyok?

Egészen sokáig egyáltalán nem foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon mennyire vagyok sértődékeny típus, mert sosem volt igazi problémám belőle. Így felnőttként visszagondolva nem voltam egyszerű kamasz, sokszor sírás, ajtócsapkodás, durcázás volt a vége, ha a szüleim olyat mondtak, ami nem tetszett. Aztán ez valahogy elkopott, később nem volt rám jellemző a sértődés, megbántódás.

De most, az elmúlt egy-két évben újra előjött ez a roppant szimpatikus tulajdonságom. Nem volt egyszerű rájönnöm, minek köszönhető, de akár csak egy kirakós játék, az én fejemben is összeállt a kép. Egészen kiskoromig nyúlig vissza a történet, de mielőtt röviden elmesélném, nézzük meg, mi lehet az oka, ha túl gyakran mellre szívjuk a dolgokat!

Objektum doboz

Érzelmi Achilles-sarok

Az érzelmi Achilles-sarkunk olyan pont, ahol leginkább támadhatóak vagyunk, a lelkünk legsérülékenyebb része. 

Ha „rálépnek” erre a pontra, még ha nem is szándékosan, mi egyből ugrunk, ösztönös reakcióként támadunk vagy védekezünk.

Veit Lindau coach, a Fogadj örök hűséget magadnak kötet szerzője szerint minden ilyen irreálisan intenzív reakciót provokáló helyzet túlmutat a jelen körülményeken. Az, hogy milyen hatásokra reagálunk túl érzékenyen, mi lesz az érzelmi Achilles-sarkunk, gyerekkorban alakul ki. Ezért van az, hogy ilyenkor hajlamosak vagyunk gyerekesen viselkedni.

Egy nagyon egyszerű, lesarkított példa: ha a szüleink mindig ötös osztályzatot vártak el tőlünk, nagy nyomást helyeztek ránk, felnőttként is maximumot akarunk teljesíteni. Ha kiveszünk egy nap szabadságot és valaki viccesen megjegyzi, biztosan el akarjuk lógni a munkát, valószínű, hogy nem nevetünk a poénján, sőt!

Mivel magunktól nehezen vesszük észre, ha valamit túlreagálunk, leginkább a környezetünk reakciójából következtethetünk erre. Veit Lindau szerint ahelyett, hogy elmenekülünk a probléma elől, inkább próbáljuk megérteni, milyen üzenete van számunkra a fájó pontnak

Objektum doboz

A probléma gyökere

És most vissza a személyes szálhoz. A sztorimhoz hozzátartozik, hogy a családban én voltam a harmadik gyerek, a legkisebb, mivel az unokatestvérem egyke, így nagyon sok időt töltött velünk. Úgy nőttünk fel hárman a nővéremmel és vele, mintha ő is a testvérünk lenne. Szóval én voltam a „kicsi”, majdnem két évvel később érkeztem, mint ők, sokáig nem tudtak velem mit kezdeni. Gyakran előfordult, hogy kihagytak a játékból, kinevettek, ha valamit nem tudtam.

Ez nem csak az emlékeimben van meg, több VHS-kazetta is bizonyítékul szolgál.

Ezek az élmények pedig nyomot hagytak bennem.

Objektum doboz

Körülbelül egy éve ismét hasonló helyzetbe kerültem. Két másik kollégámmal nem csak a munka, de barátság is összeköt minket. A mi hármasunk pedig kísértetiesen hasonlít a gyerekkori szituhoz. Előfordul, hogy piszkáljuk egymást, nevetünk, ha valaki elront valamit. Csak míg a többiek nem veszik magukra, én hajlamos vagyok megsértődni egy-egy megjegyzésen. De ígérem, dolgozok rajta, hogy ne így legyen!

Legalább már megtaláltam a probléma gyökerét…

Ajánlott cikkek